PENNINGER ANTAL
decanus emeritus
1943-2024
Budapesten született 1943. november 18-án. Tanulmányait a BME-n végezte 1962-67 között. Utána 2 évet dolgozott az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalatnál, mint csoportvezető mérnök, majd visszahívták az akkori Kalorikus Gépek Tanszékre tanársegédnek. 1978-tól egyetemi adjunktus, 1989-től egyetemi docens és tanszékvezető. Az Ő vezetésével alakult meg a Tanfolyami és Nemzetközi Oktatási Központ (TANOK), melyet 1991-től mint igazgató vezetett. Ennek keretében indult meg az angol nyelvű képzés és lehetőség külföldi hallgatók oktatására. Megszerezte az MTA doktora címet és 1995-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. 2001-2008 között a BME Gépészmérnöki Kar dékánja volt. Ebben az időszakban számos átalakulás történt a Gépészmérnök karon, többek között elindult az átállás a kétciklusú (BSc-MSc) bolognai-i rendszerű képzési struktúrára. Szintén a nevéhez kapcsolódik az Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék létre jötte 2002-ben, az Energetika Tanszék és a Kalorikus Gépek Tanszék összevonásával.
Az oktatás és a kutatás mellett Penninger professzor úr fontosnak tartotta az ipari partnerekkel való kapcsolatok intézményesítését, így kulcsszerepet játszott a 2010-ben alakult BME-AUDI Kooperációs Kutatóközpont megalakulásában, melyet nyugdíjba vonulásáig vezetett. Fő kutatási területe a tüzeléstechnika volt, részt vett a Diesel motor előmelegítő lüktető tüzelőberendezés kialakításában, a tüzelőberendezések periodikus lengés vizsgálataiban és a palaolaj kitermeléséhez szükséges nagynyomású tűztér kifejlesztésében. A számítástechnika térnyerésével megjelenő matematikai modellezési lehetőségeket hatékonyan alkalmazta a tüzeléstechnikai jelenségek vizsgálatára. Több évtizeden keresztül a Kalorikus Gépek és a Tüzeléstechnika tárgy előadója volt, ehhez készített egyetemi jegyzeteket.
Egyetemi tevékenysége mellett fontosnak tartotta a szakmai ismeretek, tapasztalatok megosztását, konferenciák szervezését és a társadalmi szervezetekben végzett munkát. Kezdeményezte, és elnöke volt a Heat Engines and Environmental Protection konferenciáknak. Elnöke volt a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának 2004-től 2007-ig, továbbá 2005 és 2007 között elnöke az Oktatási Bizottságának. Két cikluson át (2005-2011) volt elnöke a Magyar Energetikai Társaságnak (MET). Az egyesület gondjainak megoldásához nagyban hozzájárult a megfontoltsága, a jó emberismerete és gyakorlati tapasztalatai. Ez sokat jelentett a MET létét fenyegető gazdasági problémák feloldásában.
Kiemelkedő munkásságát számos díjjal jutalmazták, köztük: BME Nívódíjak, Széchenyi Professzori Ösztöndíj, József Nádor Emlékérem, Gruber Díj, Pro Universitate et Sciencia Díj, GPK Életmű Díj és Magyar Érdemrend Lovagkeresztje. Számos akadémiai és más szakmai testület tagja és vezetője volt.
Professzor úr emlékét megőrizzük!
Nyugodjék békében!