Szakmai látogatás a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban
A fénykép teljes méretben rákattintással érhető el
A Magyar Mérnöki Kamara Energetikai Tagozata (ENET) 2024. május 24.-én és május 31.-én szakmai látogatást szervezett Bátaapátiba (Tolna vármegye), a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba (NRHT). A két alkalommal összesen mintegy 45 fő élt a létesítmény megismerésének lehetőségével.
A látogató helyiségben részletes előadásban ismerhettük meg NRHT létesítésének történetét és üzemeltetését, majd vetített képes előadásban a bejárandó utat és megtekintendő üzemrészeket.
Radioaktív anyagokat ma három helyen tárolnak Magyarországon. Időrendi sorrendben elsőként Püspökszilágyi és Kisnémedi határában (Pest Vármegye) készült el a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló létesítménye (RHFT), az energetikai eredetű radioaktív hulladékok tárolására épült Bátaapáti határában (Tolna Vármegye) a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT), az atomerőmű kiégett fűtőelemei tárolására készült a Paksi atomerőmű szomszédságában a modulrendszerű Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (RKHKHT).
A Paksi Atomerőmű első blokkját 1983-ban helyezték üzembe, majd 1987-ig megvalósult a további három blokk is. A legnagyobb mennyiségű radioaktív hulladék a Paksi atomerőműben (PAV) keletkezik.
A kis aktivitású nukleáris hulladékok befogadására létesült Püspökszilágyi tároló 1977-ben kezdte meg működését. A telephelyen az országban keletkező, különböző eredetű hulladékokat tárolják, a kutatóreaktorok hulladékának egy részét, továbbá az egészségügyben, műszaki alkalmazásokban stb. keletkező kis aktivitású hulladékokat. A PAV-ban keletkező közepes és nagy aktivitású hulladékok tárolása azonban nem volt véglegesen megoldva.
A kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére a kutatómunka 1993-ban kezdődött. A tömör gránit anyagú, úgynevezett mórágyi ősrögöt tartották az elhelyezésre legalkalmasabbnak. Megállapítható volt, hogy a földrengési hatásnak való ellenállás szempontjából a feltárt kőzet sok évmillió óta nem változott, és a sugárzás izolálására rendkívül alkalmas. Az ősrögön belül geológiai kutatómunka alapján kijelöltek több települést (illetve annak közigazgatási területét), amelyeket megpályáztattak. Amelyik település közigazgatási területéhez tartozó hely alkalmasnak bizonyult, és vállalta, hogy befogadja a hulladék-tárolót, az gazdasági kedvezményekben részesülhetett. Végül Bátaapátira esett a választás.
A nagyaktivitású hulladékok végleges elhelyezésére alkalmas terület kiválasztására folyik a kutatás. Megjegyzendő, hogy a nagy aktivitású hulladékok viszonylag kis térfogatot foglalnak el. Elsősorban biztonsági okokból lenne szükség egy hosszú időre megfelelő földalatti tároló létesítésére.
Bátaapátiban 2003-ban befejeződtek a felszíni kutatási munkák, melynek eredményeként a Magyar Geológiai Szolgálat Dél-dunántúli Területi Hivatala elfogadta a terület földtani alkalmasságát. A település 2005. július 10-én helyi népszavazáson 75 %-os részvétel mellett 91 %-os többséggel igent mondott a hulladéktemetőre, ahova a Paksi atomerőműből kikerülő kis és közepes aktivitású felszerelések, eszközök, védőruhák kerülhetnek.
A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló felszíni létesítményeit 2008 októberében adták át. 2009 májusáig 910 darab kis és közepes aktivitású hulladékot tartalmazó hordót hoztak a paksi atomerőműből és helyeztek el it ideiglenesen, a felszín alatti tároló kamrák kialakításának befejezéséig. A 2012-ben átadott, végleges tárolásra alkalmas Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba egy év alatt 160 konténernyi kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot helyeztek el.
A hulladék végleges elhelyezésére a felszín alatt, 200-250 méteres mélységben kialakított tárolókamrák biztosítanak lehetőséget. A mélybe két párhuzamos lejtősakna vezet le 10% lejtéssel, 1,7 kilométer hosszan, melyeket 250 méterenként keresztvágatok kötnek össze, így biztosítva menekülési útvonalat, veszély esetén.
Az I-K1 jelű tárolókamra mára megtelt, az I-K2 tárolókamra készen áll az új kompakt hulladékcsomagok fogadására. Az I-K3 és az I-K4 tárolókamra bányászati kialakítása szintén megtörtént, egy másik alagútrészben. Az N1 és N2 jelölésű, utolsó két tárolókamra kialakítása a következő néhány év feladata, mellyel a tároló teljes befogadóképessége 20 ezer köbméter lesz, így nem csak az atomerőmű üzemideje, hanem az annak leszerelés során keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék számára is elegendő helyet biztosít.
Az atomerőmű üzemeltetése során keletkező szilárd halmazállapotú radioaktívhulladék többségét 200 literes acélhordókban, tömörített formában tárolják. A hulladékokat csak szilárd formában lehet véglegesen elhelyezni, ezért a folyékony hulladék szilárdítására is sor kerül az atomerőműben, mielőtt a végleges tárolóba szállítják. Az atomerőmű bontásakor is keletkezik kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék, melyet feldolgozott állapotban, szilárd halmazállapotban kell véglegesen elhelyezni.
Az eredeti tárolási koncepciónak megfelelően a hulladékcsomagok, az u.n. monolitblokkok elkészítése 2017-ig az NRHT-ban történt. Ennek során került sor a hordók vasbetonkonténerbe helyezésére majd a vasbetonkonténerek inaktív betonnal való feltöltésére.
A technológiai épületben a hordókat kilencesével vasbeton konténerbe helyezték, a konténerben fennmaradó üres helyet pedig inaktív betonnal töltötték ki. A hétnapos pihentetés után, ezeket, a legfeljebb 16 tonnás hulladékcsomagokat (monolitblokk) szállították az első, I-K1 jelű tárolókamrába, ahol egy speciális targonca segítségével helyezték őket a kijelölt pozícióba.
A kamra 90 méter hosszú, szelvénymérete 96 négyzetméter. a tárolókamra egy szelvényében 4×4+3, azaz 19 db. konténer elhelyezése lehetséges. A hulladékcsomagokat úgy helyezik el, hogy az alagút-formájú tárolókamrát minél nagyobb mértékben kitöltse. A kamra 2017-ben telt meg, 537 konténerben 4833 hordó került így végleges tárolási helyére.
A tárolótér jobb kihasználása érdekében új koncepció készült, mely szerint a 200 literes fémhordók négyesével kerülnek egy vékonyfalú, merevített acélkonténerbe. A hordók közötti teret ugyancsak kitöltik, de ez esetben már folyékony radioaktív hulladékból kevert cementpépet használnak, így a konténerek eddigi holt terét is radioaktív-hulladék tölti ki.
A kompakt csomagot a paksi atomerőműben állítják elő, NRHT ezeket a kész csomagokat veszi át. Az acélkonténereket nem közvetlenül helyezik el a felszín alatt, mint eredetileg, az I-K2 jelű kamrában már egy előre megépített vasbeton medencébe kerülnek. A kompakt hulladékcsomagokat 6×5-ös elrendezésben helyezik el, de a tetejükre a helykitöltés érdekében még hordók is kerülnek. A kamrát szakaszosan töltik fel, melyeket körülbelül 19 méterenként vasbeton építőelemekből készülő falakkal zárnak le. A konténerek körüli üres teret cementhabarccsal töltik fel. Az új hulladékelhelyezési-rendszer helytakarékosabb, mint elődje, így jelentős megtakarítást várnak tőle a szakemberek.
Megjegyzendő, hogy az NRHT területén rendkívül szigorú és többszörös biztonsági intézkedések vannak hatályban, a látogatáshoz személyi regisztrálás szükséges. A reptéri rendszerben ismert módon a ruházatot ki kellett üríteni. Általában a nadrágszíj fém része okozott kisebb problémát. Kifelé jövet a fentiek mellett sugárzásmérő műszerrel is ellenőriztek bennünket, de az eredmény természetesen negatív volt.
Lehetőségünk volt lemenni a tárolókamrákig. Itt a biztonsági ellenőrzés még sokkal szigorúbb volt, mint a fogadóépületben. A földalatti részhez a bejáratnál egy forgóajtón keresztül egyesével lehetett bejutni. A látogatók számára előírás a zárt ruházat, hossz nadrág és a zárt, lapos sarkú cipő. Az ipari létesítményekben megszokott sisakon kívül védőöltözéket (köpenyt) és műanyag cipővédőt is fel kellett venni.
Az üzem területét sugárvédelmi ellenőrző rendszer felügyeli. A sugárzás szintje a tárolókamrák előterében és a föld felszínén azonos, és az igen szigorú kibocsátási határértéknél több nagyságrenddel kisebb.
A teljes terület őrzése is igen szigorú, kettős kerítéssel van körülvéve. A video megfigyelés kiterjed a teljes telekre, a fogadóépületre és a földalatti létesítményekre is.
Összeállította:
’Sigmond György